Meghalt a Tour de France legmenőbb rekordere

Albert Bourlon francia bringás olyat húzott az 1947-es Tour-on, ami egyrészt a valaha volt legmenőbb versenyzők közé emelte, másrészt pedig amit azóta se tudott senki utána csinálni. A leghosszabb sikeres szökés rekordja még biztosan az övé marad egy jóideig. A versenyző 96 évesen halt meg, a múlt héten. 

Rengeteg izgalmat rejt, ha egy nagy csapat profi két héten keresztül minden nap leteker 250 kilométert, hegyre fel, hegyről le, és közben minden féle trikókat próbál megszerezni. Nekem azonban ebben a sportban mindig is a szökés volt a legizgalmasabb, azaz amikor egy bringás gondol egy merészet, összeszedi magát és elszakad a mezőnytől, hogy kihasználva az összekapart lendületet és a meglepetés erejét, akkora előnyt szerezzen, amekkora elég lehet a célig. 

Kezdetben nem igazán értettem, hogy miért olyan nagy dolog ez, hiszen ha valaki jól elkapja a pillanatot, amikor kissé elalszik a mezőny, és megszökik, akkor onnantól sima ügy kellene, hogy legyen, csak tartani kell a tempót, és megvan a győzelem. 

De aztán kiderült, hogy ez nem egészen így van. A mezőny ugyanis sokkal erősebb, mint egy, öt vagy tíz bicajos. A váltott vezetéssel haladó horda, a segítőemberek alázatossága, az élre álló, kőkemény tempót diktáló nyerőemberek együtt simán bedarálnak bárkit, aki megszökik, és kicsit is elhiszi, hogy nyeregben van. 5 perc előny 100 kilométeren simán behozható, főleg ha csak egyetlen merész kerekes volt, aki meglódult, s senki nem segíti, senki nem vezeti, nem tud tempót váltani, és fogalma sincs, mennyire van mögötte a főmezőny. 

És pontosan emiatt akkora dolog, amit Albert Bourlon az 1947-es körversenyen csinált. A kőkemény francia a Carcassone és Luchon közötti szakaszt választotta ki a halhatatlansághoz, a 253 kilométeres táv első néhány méterén nyakába szedte a kerekeit és otthagyta a kissé álmosan, nyugodtan startoló haverokat. 

Persze nem követtem, de a mai közvetítéseket alapul véve szinte hallom, ahogyan a kommentátorok nevetgélve, kissé gúnyolódva mondogatják, hogy nocsak, talán el tud menni 60-70 kilométert mielőtt feladja. Hát nem! Én biztosan ökölbe szorult kézzel üvöltöttem volna a tv (rádió?) előtt, hogy gyerünk Albert, nyomjad, szakadjon a lánc, meg az in, meglesz az. 

 

A táv domborzata - meredek!

És meglett! Nem fogyott el a kitartás, nem tört meg a lendület, és egy pillanatra sem hagyott ki a koncentráció, hiszen egy pillanatnyi kiesés, egy elrontott tempóváltás is elég lehetett volna a lecsúszáshoz, de Albert megcsinálta.

A Legmenőbb Tour de France-os a múlt héten halt meg Bourges-ben, ahol a kerékpáros stadiont ma is Vélodrome Bourges Albert Bourlon-nak hívják.

Vélodrome Bourges Albert Bourlon

(köszi TourdeFrance, Cívishír, Facebook)