Kelemen Kabátban feat. Eckü - Maradjatok gyerekek - Dalok a szatyorból #1

Ha én dalszövegíró lennék, biztosan annak örülnék a legjobban, ha a szövegeimet elemeznék, megkeresnék az értelmét, latolgatnák, miért azt írtam, miért úgy írtam. Nosza, okozzunk hát egy kis örömet annak a jótollú szerzőnek is, aki a Maradjatok gyerekek című dal szövegét alkotta.

Nyári gyerekek a Balaton parton, 

Dunakanyarban a keszegemet hajtom

 Nos, az első sorban azt tudhatjuk meg, kiről fog szólni a dal, nyilván a nyári gyerekekről, akik Magyarország legreprezentatívabb nyári helyszínén, a Balaton partján vannak épp.
Aztán ahogy továbbmegyünk, látjuk, hogy hát nem, mégsem erről van szó, amíg azok a srácok ott vannak a tóban, vagy a tó körül, addig a lírai én mindezzel szembe helyezkedik. A tó helyett a folyót. a Balaton helyett a Dunát választja. Masszív ellentét kezd itt felsejleni, kérem. 

Nyári gyerek vagyok, kacagok, nevetek 

Hopp-hopp, itt kétféle értelmezés lehetséges. Az elsőben a szerző mégiscsak elbizonytalanodik, megbánta, hogy olyan kategorikusan elkülönítette magát a nyári gyerekektől, akik a Balatonon vannak, és a Duna mellé tette le a garast, visszakozik, próbálja sulykolni, hogy ő is nyári gyerek, minden vissza, nem úgy gondolta. 
A másik szerint ez egy gúnyolódó, fricskázós sor, mely a bután nevetgélő, daj-dajozó, ostobán viselkedő fiúkat parodizálja, ezzel próbálva ráébreszteni őket, mennyire infantilisek. Csak bizakodhatunk, hogy a dal további részei megadják a választ arra, hogy melyik is a helyes értelmezés. 

Amíg csillog a szemetek maradjatok gyerekek!

Talán mégis az első értelmezés a helyes, a Duna csak egy tévedés volt, a szerző igyekszik teljes érvényű tagja lenni a Gyerekek csapatának, biztatja a tagokat az összetartásra, fő attribútumuk megőrzésére, sőt próbál új tagokat is toborozni. 

Nyári gyerekek a Balaton parton, 

Dunakanyarban a keszegemet hajtom

Őrjítő tétovaság, kínzó kettősség, újra visszatér a Duna-motívum, a lírai én megint kilép a csoportból, és különbözőségét hangsúlyozza, nincs közösség-tudat, nincs toborzás.

Előfordul hogy az este kicsit meredek 

Lássam a kezetek - maradjatok gyerekek!

Van viszont magyarázat. Vagy valami, amit annak tekinthetünk. Az érzelmi ingadozást, a csoport és az egyedüllét közötti lüktető döntéskényszert, feszítő ambivalenciát  nem más okozza, mint a meredek esték. Hogy ez egy bocsánatkérés, és az esték érzelmileg meredekek, esetleg hencegés, és az elfogyasztott alkoholmennyiség teszi őket nehézzé, azt sajnos nem tudjuk meg, elbillenni látszik viszont a dilemma a második sor által: kérlek fogadjatok be, mondja a szerző, nem gondoltam komolyan a Dunát, vagy legalábbis lépjetek velem kapcsolatba, integessetek nekem, ne vegyétek el tőlem a reményt, hogy egyszer egy csapat lehetünk, még akkor is, ha ti tó-, én magam pedig folyópárti vagyok.

Dunapartizán, Mista' SwagYolo

Hullámokon szaggató,  

csajoknál leparkoló

Ezen a ponton lép be egy új rétege, egy új árnyalata a szerző személyiségének. Hosszú ars poetica következik, mely a szerző merészségét, belevalóságát hivatott alátámasztani, talán ezzel szeretne mégis taggá válni a balatoni fiúk klubjában. Dunapartizánnak nevezi önmagát, frappánsan reflektál hibátlan stílusérzékkel kiválasztott ruhadarabjaira, és arra is utal, hogy tökéletesen tudja alkalmazni a carpe diem elvét, ha esetleg szükséges. Állítása szerint a víz ugyanúgy természetes közeg neki, mint a vízpart, és a szaporodási ösztön se teljesen mellékes számára ebben a környezetben (erre később további, erősítő utalások várhatóak).

Verdába be - nem a lepattanó - Hello sunshine!

Időugrás hirtelen, melyben oda repülünk vissza, amikor hősünk elindul egy vízpartra szórakozni, és annak lehetünk szemtanúi, hogy hibátlanul képes beszállni az autójába, tehát még véletlenül se megy neki az A-oszlopnak, nem pattan le róla és nem esik el, kitörve egy végtagját, és jajveszékel magatehetetlenül a parkolóban a betonon hasalva másfél órán át, mire végre egy járókelő kihívja a mentőket. Nem. Ez nem fordulhat elő. Már csak ennek okán is érdemesnek látja, hogy angol nyelven köszöntse a napfényt. (Hair-utalás? Nem tudjuk. Aligha.)

Nyári nyaralás, a Balcsi parton megy a kánkán

Nem volt alaptalan a stílusérzékre való utalás, íme az ékes bizonyíték, hogy a lírai én tökéletesen tisztában van vele, hogy nyaralni nyáron szokás. Punk tum. És egy újabb kiváló skill ígérete is elhangzik, az ígéret szerint ha valaha bekerülhetne a Balatonon pancsoló fiúk közé, a szerző megcsillogtatná kiváló tánctudását is nekik. 

Pörgesd fel a napod kell egy banán meg egy kivi,

Ha este parázol a csajoknál, pár ital pici iszi

Továbbra is a tagságra való alkalmasság demonstrációja folytatódik, a lírai én -hovatovább- life-hack-et ad a parti életben való sikerhez. Értenünk kell, nem az egészséges életmód hangsúlyozásáról van itt szó, hanem újra a szexuális ösztön erősödik fel, melyben a szerző valószínűleg nem lehet túl sikeres, ha ennyire elmés trükköket kell alkalmaznia, megtévesztve a parton előforduló lányokat/nőket, s nagyobb méretet hazudva az eredetinél (melyet, hál' Istennek, hamarosan egészen pontosan megtudhatunk).
Az utolsó sor második felén egész szerkesztőségünk iszonyatosan sokat gondolkodott, de sajnos egyetlen egy ötletünk se született arra nézve, mi a büdös francot  csudát jelenthet az, hogy pici ici (kiejtésben pici íszi). Elnézést kérünk, és epekedve várjuk azon olvasóink levelét, akinek van bármi ötlete ezzel kapcsolatban. 

Ciki vagy nem, de ha hideg a víz, hat centi,

Bámulok a strandon, közben eltakar egy napszemcsi

Igazi őszinte pillanat következik, a költő nagyon bízik benne, hogy a lányok a partról nem hallgatják meg a dalnak ezt a részét, mert akkor fuccs a kivis trükknek. Kiderül, hogy mennyi az annyi, és az is, hogy egy másik olcsó trükkre is sort kell keríteni, napszemüveg mögé kell bújtatni a fürkésző, sóvár, s buja tekintetet.

Hupákolunk, pancsolgatunk, csárázunk a parton

Mármáládés palacsintát nyel most be az arcom

Kínzón vágyott jövőkép kerül felfestésre arról az időről, ahol a lírai én már tagja a Balatoni fiúk csapatának, s önfeledt infantilisségükben osztozhat. Bugyuta kis szavakkal mesél, jelezve, hajlandó lenne még az értelmes emberi kifejezésekről is lemondani, csak csatlakozhasson. Az angol nyelvet bámulatos természetességgel képes keverni a magyarral, és attól se retten vissza, hogy az emberi test egyes részeit egymással cserélje fel. (Kezdetleges kísérlet a metonímiára? Nem tudjuk. Aligha.)

Csattanjunk a vízbe, stégről ugorjunk egy seggest,

Igénytelen fecskédre meg nem kaphatsz ma egyest

Nosza pajtások, fokozzuk még tovább a hejehuját, biztatja képzeletben társait a szerző, hajtsunk végre valami igazán bátor dolgot, ugorjunk bele a vízbe! Az adrenalin-szint fokozásának netovábbja közben pedig egy korábbi, pozitívnak feltüntetett tulajdonságot (tudniillik. a swag-séget) is sutba dob, és társait is erre biztatja, mondván senki sem lesz, aki ezt a szakadt igénytelenséget később felróhatná nekik, hisz akkora itt a szabadság. 

Itt a vakáció, mindenki vidám,

Mennyit paráztál tőle, azt meg lett simán

Folytatódik tovább az utazás a képzeletbeli nyárba, a jókedv határtalan. Pedig mennyire aggódott mindenki, te is, kedves olvasó/zene hallgató, hogy mennyire szörnyű lesz ez a nyár, a Balaton part, a pihenés, teljesen biztos, hogy ettől rettegtél egész évben, néha fel-fel riadva egy megnyugtatóan szar novemberi éjjelen, azt kiabálva, hogy: NE! CSAK SEMMITTEVÉST NE! De nyugi, látod, minden rendben, nem volt okod a pánikra. Külön érdemes elidőzni az "azt" szó fölött, mely az aztán rövidített alakja lehet, félve, és nem bevállalva a népiesebb oszt' alakot, de szótagszám hiányában nem kiénekelve az aztán-t sem.

Lazulj be most cuclifej és engedd el,

Itt az idő békélj meg az élettel

Utazunk, a szerző itt már teljesen el is felejtette, hogy még nem tagja a csoportnak, teljes jogú tagként osztogatja jóindulatú parancsait Neked, kedves befogadó. Arra biztat kissé degradáló hangnemben, hogy hagyd a csudába a gondokat, és juss el arra a lazasági szintre, amin a szerző áll, ja és el ne felejtsd elengedni. Hogy mit, az nem igazán derül ki, de mindenesetre engedd. És még egy filozófiai mélységű (magasságú?) tanács is belefér a cuclifej kifejezés ellenpontjaként. Meg kell hagyni, valóban ellenpontos. 

Aztán még néhány refrén végképp összezavarva az eddig felépített dolgokat, és a Dunát újra meg újra felemlegetve.

Összességében egy sziklakemény belső vívódás ez a magány és a valahova tartozás között, mindkét létállapot előnyeivel és hátrányaival. Demonstrációja annak, hogy a lírai én maximálisan alkalmas mindkettőre, tehát alaptalan lenne őt elzárni bármelyik lehetőség elől, ugyanakkor önmagában még nem hozta meg a döntést, hogy merre is szeretne lépni, mihez is volna kedve. A magánytól talán maga a magány tartja vissza, kétségbeesetten kérezkedik a közösségbe, a közösségtől meg talán a női nemhez való szerencsétlen, hozzá nem értő viszonya, a múltban felsejlő sorozatos kudarcok, amelyek során kifejlesztette ostoba kis trükkjeit. A dilemma sajnos nem oldódik fel a mű végére sem, a történet a befogadóban kell, hogy folytatódjon, de hogy is ne folytatódna? Melyikünk ne ismerne rá erre a szorongató kételyre, erre az állandó kétoldalúságra. Hát ettől olyan megkapó, nagyszerű, és szívbemarkoló ez a briliáns nóta.

forrás: zeneszoveg.hu